„Mostanság református körökben is sokat beszélgetünk a böjt fontosságáról. (Bár némi szégyenlősséggel sietve hozzáteszik sokan, hogy hát mégsem az étkezési szokásainkban kellene változtatni, azért hadd tegyem hozzá: néha nem árt egy kis testi böjt sem, főként a torkosságról és a mértéktelenségről való lemondás. Még az agy is másként működik, ha a betegesre pakolt gyomor lustítja.) Böjt van, és ilyenkor egy kicsit nevelődünk. Hétvégi feltöltődésemen a szó-böjtről beszélgettünk. De említhetnénk ugyanígy az ego-böjtöt, legalább egy rövid időre próbáljunk kilépni az önmagunk köré épített bűvkörből, és magunkat hátraszorítva cselekedni, gondolkodni.
Az elsötétítés napja és az internet-böjt számomra összeért. Régóta éreztem, hogy miközben végigolvastam számomra bántó, gyomorforgató bejegyzéseket és hozzászólásokat, egészen »bepiszkolódtam«. Az ember azt hiszi, kívül teszi magát a politikai mocskolódásokon, kívül teszi magát a durvaságokon, és kívül a személyeskedések hihetetlen szennyén: mindez önáltatás. Mint amikor az ember végigmegy egy utcán, ahol emberi ürülék és szemét mindenütt a földön, s a levegőben elviselhetetlen bűz. Mit érez utána az ember? Nagyot szippant a tiszta levegőből, aztán rohan haza kezet mosni, átöltözni. Bemocskol a szenny, pedig nem tőlünk származik, nem mi okoztuk. Egyetlen lehetőség, hogy elkerüljük az érintkezést, ha egyszerűen kikerüljük a bűzös sikátort. Nekem március 29. a megtisztulós böjt napja volt.
Vannak kemény böjtök, ahol valóban eljut az ember az elviselhetőség határáig, ahol már valóban ott áll a Kísértő. Egy ilyen internet-böjt igazán nem esik rosszul. A Kísértő inkább a bekapcsolt készülékben rejtőzik, mint a lesötétítettben. Nem hiányzott a rengeteg választás előtti híradás, vélemények pro és contra, sztereotip nyáladzások és az ellenfelek sárba tiprása. Nem hiányzott főképp az arctalan hozzászólások minősíthetetlen hangneme. Nem hiányzott a személyeskedés embertelen módja.”